Archive for the ‘BAR lista’ Category

Új hiteles oldalak a színen.

péntek, július 11th, 2008

Elindult a napokban 2 olyan új hitelekkel foglalkozó oldal, ahol bővebb információkat kaphatunk minden bank hitel szolgáltatásról és minden olyan szabad felhasználású hitel termékkel kapcsolatban, ami jelenelg egy jelzálog alapú hitel megoldásnál szóba jöhet. Fontos megjegyezni, hogy ezeken az oldalakon nem csak feltétlenül az ügyfélszerzés az elsődleges cél, hanem inkább a segítségnyújtás és informálás a lényeg. Természetesen ha ezen oldalak még a felvilágosításon kívül potenciális ügyfeleket is hoznak, és ezen ügyfeleknek sikeresen tudunk segíteni, akkor az már külön öröm.

Provident- a kockás füzet támadása

kedd, január 29th, 2008

Biztos mindenki ismeri a gyorskölcsönök favoritját a magyar lakásokban megjelenő kockás füzetbe irogató gyorskölcsönök hazai szolgáltatóját. A történet közel 400 emberről szól akik nevében fiktív kölcsönöket intézett egy hölgy, aki már az egyik szenvedő alany elmondása alapján e bűntett miatt börtönben ül, a megérdemelt bírósági döntés alapján. Történet elemi lényege, hogy volt az előbb említett hölgy, 18 millió forintra károsította meg a gyorskölcsönök favoritját. A szenvedő alanyok, azok meg nem igazán tudtak erről, csak amikor hitelt akartak felvenni. Ugyanis a BAR rendszerbe attól függetlenül, hogy nem ők voltak a kölcsön tényleges felvevői felkerültek mind a négyszázan. Mint már fentebb említettem a hölgyet emiatt jogerősen elitélte a bíróság, a BAR nem szűnt meg, pedig erről hivatalosan még papírt is adott a favorit, melyben ezt ígérik. A szenvedő alany a hivatalos papírba foglalt nyilatkozattal és az érvényes jogerős bírósági végzéssel felkereste a magyar pénzpiac tejhatalmú urát a PSZAF szervezetét, ahol visszaküldték a favorithoz és ez ment ide oda többször is. Mindegyik a másikra mutogat. Megoldás: sátrat bontunk a kockás füzetes szolgáltató előtt és addig verjük az asztalt, míg le nem törlik az embert. Jó kis rendszer ez a BAR rendszer, de akik használják azok még jobbak.

Banki ügyintéző riogatja az ügyfelet..lol

hétfő, november 26th, 2007



Asszony elmet ma az ország legnagyobb bankjához, és a folyószámlájához tartozó hitelkeretét szerette volna megemeltetni. Az ott dolgozó kollegina meg is emelte, de azzal riogatta, hogy ha rendszeresen minuszban van, akkor felkerül a BAR listára. Ha arról nem is beszélünk hogy looserek az ott dolgozók, de ha így is van, kompetens dolgokban minek nyilatkoznak, ha nem értenek hozzá? A cél a megfélemlítés? Vagy az ügyfél félre tájékoztatása a BAR listások szaporítása céljából? Ilyen embereket minek alkalmaz az ország legnagyobb bankja?

A folyószámla követelményei és rendszeres munkabér átutalás elmaradása esetén a következők az iránymutatók.

- rendszeres munkabér jellegű jövedelemhez kapcsolható és annak duplája igényelhető annak fényében, hogy az utolsó 3-6 hónap
átlagát elosztják hárommal-hattal és annak összegének maximum 2x kaphatja meg az ügyfél hitelkeretként

- az igényelt összeg lehet kevesebb, de több mint az az érték amit a bank megállapít, nem lehet.

- mindig rendelkezésre áll, és ha az ügyfélnek rendszeresen jövedelme érkezik folyószámlájára akkor a hitelkeretét minuszban használhatja a megállapított értékig

- ha valaki minden hónapban minuszban van, de rendszeres munkabér jellegű átutalása érkezik a számlára, BAR listára nem kerülhet e miatt

- ha a számlára érkező munkabér összege csökken, akkor a bank rendszere 3 hónap után csökkenti a hitelkeret összegét arra az összegre, mellyel a a munkabér jellegű átutalás (3 hónap*munkabér jellegű átutalás) /3-al * 2-vel nek megfelel. .pl: 70.000ft-os munkabér jellegű átutalása, és az ehhez kapcsolódó hitelkerete 140.000ft-os összegű volt(maximális adható keret esetén), és ezek után a munkabér jellegű utalása 65.000ft-ra csökkent akkor 3 hónap után ha ez állandó jellegű munkabér csökkenés volt, akkor a hitelkerete is lecsökken 130.000ft-ra.

- ha rendszeres munkabér jellegű átutalása megszűnik mert az illető mondjuk már nem számlára kapja a pénzét, hanem kézbe, akkor 3 hónap eltelte után megszüntetik a hitelkeretét, melyet számlavezető fiókjánál 6 havi részletben fizethet vissza a pénzintézetnek.
/nem automatikus, kérni kell a lehetőséget/

BAR lista ezek elmaradása után jöhet. Elöszőr a bank feketelistájára kerülünk, majd ha nem rendezzük fenmaradt tartozásunkat, akkor 90 nap után BAR listára kerülünk.

Tehát a hölgy tájékoztatása enyhén szólva is kritikán aluli volt, arról nem is szólva, hogy köze nem volt az ügymenethez így ezt az írást neki ajánlom……

A legjobb hitel amikor nincs hitel…..

vasárnap, október 14th, 2007



Az emberek nagy rész úgy éli meg ezt az egész hitelezési dolgot, hogy fogja magát és bemegy az első bankba amit a sarki kocsma mellett talál, és levesz valamit a polcról. Lehet kicsit sarkos a dolog, de a negatív tapasztalat is tapasztalat, de az rögtön látható, hogy az emberek szemében a cél nem az, hogy normális pénzügyi konstrukcióhoz, hanem elsősorban pénzhez jussanak. Hogy közben milyen számára értéktelen papírt iratnak alá vele, az már másodlagos. Az esetek nagy többségében a hitelfelvevő azzal nincs tisztában, hogy milyen költségek és kötelezettségek terhelik őt az ügylet után ( biztosításról már nem is beszélve ). Ezek után egy BAR listás “seggberugás” már már érthető, de kérdem, hogy most ki a hibás? A kedves ügyfél vagy a hitelt nyújtó pénzintézet?

Nem egyszerű kérdés, de most a pénzintézetekre szavazok és lehet ezzel ellenszenvet váltok ki, de ott legalább foglalkoztat valakit a dolog. Mármint hogy a pénz vissza legyen fizetve. Ugyanis a hitelfelvevő érdeklődése azzal a pillanattal hogy pénzhez jutott rögtön lelankad. Marad egyedül a bank a tudással ( betüről-betüre,kivülről-belülről ), és a vevő meg hoppon marad, mert még azzal sincs tisztában hogy milyen jogai vannak. Sok esetben a BAR lista és a végrehajtás közben jön rá, hogy hoppá a hitelfedezeti biztosítás kimaradt, pedig mondták hogy milyen fontos lenne, de ő lespórolta azt a havi 800ft-ot. Ilyenkor persze az ügyfél nem saját magát szapulja hanem minden banki alkalmazott felmenőjét. Ez esetben egy tipikus orbitális hülyeséggel állunk szemben, így bármit csinálunk, a tények tények maradnak. Persze vannak jogtalanul felrakott ügyfelek, én is jó párról tudok, és fel áll a hátamon a szőr, de az esetek nagy többségében maga az ügyfél a hiba. Ilyenkor jön elő hogy szídni kell valakit, ha már nehéz beismerni hogy hülyék voltunk.. Mondjuk a helyzeten ez nem segít, viszont ismét van egy bűnbak akit lehet ütni vágni, ha már mi ilyen ügyik voltunk.
A helyzet enyhítésére hoztam létre bar-lista.com oldalamat, de úgy látom sok esetben nem a tájékoztatással van a legnagyobb baj….

Elindult a bar-lista.com információs oldal.

hétfő, szeptember 10th, 2007


Így igaz, a mai nap folyamán elkészült egy hiánypotló oldal az internet világában.a bar-lista.com célja az információ eljuttatása azokhoz, akik észrevétlenül vagy figyelmetlenségből felkerültek a BAR listára és most megoldást keresnek életük ama részére amit hitel nélkül nem tudnának megoldani.

Pozitív BAR listával könnyebb az élet?

csütörtök, augusztus 9th, 2007

Milyen pozitív hatásai lennének ha bevezetnék?

-hitelkamat csökkenése
-gyorsabb információ csere hitelfelvétel előtt
-kisebb banki kockázat

Egy kis lista arról hogy,hogyan változhatnak pozitív irányba a kamatok.

Kamatok változása

Kép forrás: penzcentrum.hu

2009-re csúszik a pozitív BAR lista?

szerda, augusztus 8th, 2007

Furcsa ellentmondásba kerültem, mikor ismét egy a pozitív adóslistával kapcsolatos hírt olvastam. 2009-re érzi minden szereplő, hogy a lista végre elkészül és érdemben ennek pozitív hatását mi is láthatjuk. Az ötlet szereplői a Magyar Bankszövetséggel az élen úgy látják, hogy az “egyetlen gátoló tényező” Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, aki már a legelejétől aggályosnak találta hogy az ötlet egyáltalán felmerült a szövetség részéről. Péterfalvi Attila elmondta, hogy aggályosnak tartja a tervezetet, lévén az korlátozná az ember személyes adatok védelméhez való jogát ami alkotmányos alapjog. (a sima bar lista is korlátozza de az nem gond…) A történetnek sajnos nem itt van vége ugyanis Péterfalvi csak álláspontját hangoztatja ( lévén ez a dolga), a törvényeket a parlamentnek kéne meghoznia és ha a lobbi tevékenységet folytatók ténylegesen akarnák ezt a pozitív BAR listát, akkor szerintem tennének is az ügy érdekében. Azért úgy néz ki, hogy létezik mégis valami kényszerítő eszköz, még pedig a hitelcsődhullám ami az eladósodott lakosságot lassan betakarja, ha nem is holnap de nem is a távoli jövőben. Ezek fényében lassan a bankok és szövetségeseik is talán rájönnek, hogy nem szabad 2009-ig várni, mert a játék 2 szereplős és ők is ráfázhatnak.

Ismét késik a pozitív BAR lista!

szerda, augusztus 8th, 2007

Érdekes hírre akadtam a hvg.hu oldalán.link Álitólag 3 éve próbálják megreformálni a hírhedt BAR listát, ahol közel 500.000 nemfizető adós adatait tárolják.Mint látható nem sok sikerrel.Pedig nagyon fontos lenne nem csak azoknak akik tartoznak, hanem azoknak is, akik már régebb óta pontosan fizetnek.Előbbieknek azért lehet fontos, mert olcsóbbá válhat hitelük, utóbbiak pedig a tartozás mértéke miatt lehetnének érdekeltek, ugyanis jelenleg a rendszer nem tesz különbséget a 10.000ft-os és a 10millió forintos tartozás között.A cikkben a PSZAF az aki tenni akar ez ügyben valamit, a bankok nem igazán kapkodják el az új rendszer kiépítését.Miért is?Egyszerű a válasz: ha lenne egy pozitív adós lista ahol megtalálható lenne az öszes pontosan fizető delikvens, a bankok egymás farkasai lennének.A kapkodás hiánya ebből is fakad,lévén semelyik bank nem érdekelt, hogy pozitív adósát egy másik bank lenyúlja.Még egy érdekes info a BAR lista és egyes bankok szemléletéről:
Emberünknek autóhitelre volt szüksége és megkeresett egy finanszírozót.Megegyeztek, majd a 10% önerő kifizetése után elvitte az autót.Telt múlt az idő, emberünk rendesen fizette a részleteket és úgy gondolta hogy egy multiban vásárol magának részletre egy hűtőgépet.Kiválasztotta az áhított eszközt, és a papírjait előkészítve azt leadta az áruházban található ügyintézőnek.Fél óra eltelte után emberünk visszatért a hitelügyintézés helyére és várta az eredményt.Az eredmény negatív lett, hitelkérelmét elutasították a BAR listán való szereplés miatt.Emberünk nyelt egy nagyot mert nem értette a helyzetet, ugyanis az autóhitelén kívül amit rendesen fizetett, nem volt más hitele.
Az úriemberrel egy nagyon egyszerű és banki részről érthető, emberi részről pofátlan dolog történt.
Mikor autóját megfinanszírozta hitelező bankja, az automatikusan BAR listára tette, hogy ne tudjon eladósodni más bankon keresztül.Na ezek után tényleg kinek is érdeke az a pozitív adós lista?